Az Őrség

Őrség
Őrségi Nemzeti Park - fokozottan védett terület

Hullámzó, völgyes dombvidék, kristálytiszta, füzesek között futó patakok, vadvirágos rétekkel, üde legelőkkel váltakozó végtelen fenyvesek, tölgyerdők, a dombhátakon megbúvó apró települések - a beszámolók leggyakrabban e szavakkal festik le a Vas megye délnyugati sarkában fekvő Őrséget. Valójában a puszta leírás nem adhatja vissza maradéktalanul az Őrségi táj háborítatlan és meghitt szépségét, titokzatosságát: "amolyan zug, erdőország-féle", zárt, önálló életet élő és befelé forduló, archaikus világ ez - a szó legnemesebb értelmében. Noha magán viseli az itt lakók sok évszázados, tájat átformáló tevékenységének nyomát, e vidék a természet és ember egymásra utaltságának, lépten-nyomon megmutatkozó szelíd összhangjának élő bizonysága, s mint ilyen, talán a legutolsók egyike Magyarországon.

Nem csak a természeti környezet, a tradíciók tisztelete is jellemzi az itt élő népességet, a gyepüvidék büszke "őrállóinak" utódait, akik - amint a múltban, úgy ma is - rendületlenül őrzik hagyományaikat, ősi forrásokból táplálkozó, önálló, sajátos kultúrájukat.

Földrajzi értelemben az Őrség kistáj a Nyugat-magyarországi-peremvidéken: a Rábavölgy, az országhatár és a Pinka-völgy torkolati szakasza között elterülő teraszos, völgyekkel felszabdalt, pliocén agyagos, homokos üledékekből álló dombsági terület. Az egykori Ős-Dráva és az Ős-Rába által szétterített hordalékkúpokat az eróziós folyamatokon (derázió, defláció) kívül az Alpokból lefutó folyók (Pinka, Ikva, ill. Kerka, Szala (Zala), Rába) felszínformáló munkája alakította a mai, patakvölgyek tagolta dombvidéki tájjá. Mérsékelten hűvös és nedves terület, sok csapadékkal, melynek éghajlatát erőteljesen meghatározza az Alpok közelsége. A szubalpin klímának köszönhetően növényföldrajzilag is az alpesi flóratartományba tartozik, legjellemzőbb erdőtársulásai az erdeifenyvesek, jegenyefenyves-lucosok, fenyőelegyes tölgyesek, hegyvidéki bükkösök és a gyertyános tölgyesek. Az Őrségi táj egyik különlegességét, látványelemét éppen a nagy, összefüggő, alhavasi jellegű erdőségek jelentik (területének mintegy 72 %-át erdő borítja), a fennmaradó részek leginkább művelés alatt álló legelők, kaszálórétek.

őrségi erdő őrségi erdő

A terület leggyakoribb erdőtársulásai a mészkerülő erdeifenyvesek, melynek jellemző növényei a boróka, a szőrös nyír, a fekete- és a vörös áfonya, a korpafüvek és a körtikék. Hazánkban csak itt ismert az avarvirág, a havasi éger és a fenyérgamandor. A gyertyános tölgyesek és a bükkösök jellemző virága a helyenként tömegesen előforduló kakasmandikó és ciklámen. A patakokat gerligetek kísérik a ritka struccharaszttal. Az Őrség nem csak földrajzi, de florisztikai és faunisztikai szempontból is határozottan elkülönül a környező tájaktól. Számos ritka növényfaj otthona (boroszlán, füles fűz, csarab, kakasmandinkó, körtike, saspáfrány stb.).



henye boroszlán
kakasmandikó



kockás liliom
kosbor
Henye boroszlán
Kakasmandikó
Kockás liliom
Kosbor (orchidea)

Az állatvilág változatosságát jelzi, hogy itt él hazánk leggazdagabb lepkefaunája, valamint nemzetközileg védett ritka szitakötőfajok is megtalálhatók a területen. Erdőségeiben gyakoriak a menyétfélék, a vadmacska, és jelentős a gímszarvas állománya is. A fenyőerdők jellegzetes madara, a siketfajd - amely igen rosszul tűri a zavarást - hazánkban utoljára ezen a vidéken fészkelt. A halak közül kuriózum a dunai ingola előfordulása. Hasonlóan ritka a kétéltűek között a Vendvidéken élő alpesi gőte. A terület értékes madarai a fekete gólya, a darázsölyv, a haris, a kék galamb, a keresztcsőrű, a süvöltő és a tüzesfejű királyka. Nagyobb vizek mentén a védett vidra is megtalálható.




hangyaboglárka
szarvas



süvöltő


siketfajd
Hangyaboglárka
Őzek - szarvasok
Süvöltő
Siketfajd

Az Őrséget a vizek, ill. vizes élőhelyek meglepő gazdagsága jellemzi, a források, patakok sokaságán (Hársas-, Lapincs-, Szőce-, Vadása-patak), természetes, ill. visszaduzzasztott tavain (Vadása-tó, Barkás-tó, Himfai-tó) kívül kitüntetett figyelmet érdemelnek a völgytalpak tőzegmohás dagadólápjai, láprétjei. A lápok nevezetességei a tőzegeper, a vidrafű és a kereklevelű harmatfű. A lápréteken tavasszal a sárgaliliom, zergeboglár, szibériai nőszirom és különböző kosborfajok virítanak. A rétek őszi ékessége a kornistárnics. Igazi unikumnak számít a szőcei láprét, a Szala (Zala), a Hársas- és a Gvajka-patak vízfolyásait kísérő tőzegesek, valamint a Szalafő és Farkasfa között található Fekete-tó (e dagadóláp nem kevesebb, mint tíz - köztük több jégkorszaki reliktum - tőzegmoha faj élőhelye).

Természeti értékeinek védelme és megőrzése érdekében létesítették 2002-ben - nagyrészt az Őrségi-és a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet összevonásával - az Őrségi Nemzeti Parkot, amely az Őrségen kívül magába foglalja a Vend-vidéket, a Belső-Őrséget és a Szentgyörgy-völgyet is.
Őrségi Nemzeti Park, kakasmandikó, siketfajd, Őrség,

Az Őrség úgy él a köztudatban, mint sajátos és önálló kultúráját a mai napig változatlanul megőrző történelmi-néprajzi táj, melynek "nevében, történetében rejlik identitása, önazonossága". Méltán tekintik Magyarország legősibb vidékének: az Őrség hazánk egyetlen tájegysége, amelynek lakói a honfoglalás időszaka óta folyamatosan ugyanott, egy helyben élnek. Eredetileg összefüggő, végeláthatatlan erdőségek borították a vidéket - erre a települések nevei (Budafa, Farkasfa, Keménfa) is utalnak-, amely kiválóan alkalmas volt a határt jelölő természetes védvonal, a gyepu kialakítására. Kezdettől a "nyugati kaput" védő őrvidék volt (innen ered az "Őrség" elnevezés), az Árpád-korban letelepített magyar, ill. besenyő és székely őrállók saját fegyvereikkel és költségükön látták el a határbiztosítás feladatát. Az Őrvidék települései - hasonlóan a Székelyföldhöz - számos előjoggal rendelkeztek, nem csak a vármegyéktől voltak függetlenek, de adó-és tulajdonjogi kiváltságokat is élveztek. Ha nem is voltak nemesek, de semmiféle jobbágyi kötelezettség nem terhelte őket. Legfőbb elöljárójuk az őrnagy (vagy ispán) volt, aki tizenkét esküdttel elöljáróval látta el a közigazgatási, bírói feladatokat. A határispánság egykori székhelye, Őriszentpéter ma is a tájegység központja. (A legrégibb okmány, mely az "Őrség" szervezetéről bővebb részleteket nyújt, V. István király 1270-ben kelt szabadalom-levele.

Érdekesség, hogy az egykori királyi kiváltság levelekben - így pl. IV. László 1280-ban kelt adomány-levelében - feltüntetett őrállók családnevei ma is élők, ill. a csaknem ezer évvel ezelőtt írottakkal azonosak). A 18 Őrségi község a középkor vége, azaz a tényleges határvédő szerep megszűnte után is megőrizte, sot többször megerősíttette igazgatási autonómiáját, kiváltságait. Csupán a 17. sz. végén tudták lakóit a Batthyányak jobbágysorba kényszeríteni, melyről Nemes-Népi Zakál György 1818-ban írt könyve, az "EOrséghnek Leírásá" is megemlékezik. Ebben a nevezetes műben - amely Magyarország elso tájmonográfiája - ízes, archaikus magyar nyelven, érzékletesen számol be nem csupán a vidékről és történetéről, de lakóinak szokásairól, sőt nyelvhasználatáról is. Az Őrség legtöbb helysége ún. szeres település, amely dombtetőkre épült "szerekre", azaz kis házcsoportokra tagolódik. A letelepedő szabadalmas őrállók egykor a mocsaras völgyek szélén, a középkor végétől a dombok tetejének fáktól megtisztított "irtványán" emelték lakóépületeiket. A lakóhely kiválasztásában éppúgy a védelmi szempontok érvényesültek, mint az épületek kialakításában. Az Őrség népi építészetének jellegzetessége az ún. kerített ház, amelynél a lakó-és gazdasági épületek kisebbfajta erődítményként fogják közre a belső udvart. Az Őrség hagyományos, archaikus vonásokat őrző épülettípusa az egyterű "füstös ház", és az emeletes terménytároló kamra, a "kástu". A vízellátást a házak melletti kis tavak ("tókák") biztosították. A házcsoportokat pedig gyűrűként övezték a belterjesen művelt földek, ill. az égetéses-irtásos muvelési terület. Az egy-egy család lakóhelyéül szerek nagy része már a 12-13. sz.-ban kialakult, s még a 20. sz.-ban is többnyire rokonok lakták. E szeres településforma, ill. az Őrség népi építészetének (csonkakontyos lakóház, "lábos" istálló, emeletes kástu stb.) kivételes jelentőségű emléke a skanzenként működő, műemléki védettséget élvező szalafői Pityerszer. Az Őrségi tájhoz elválaszthatatlanul hozzátartozó haranglábak legszebb példája a pankaszi ún. "szoknyás harangláb". A középkor kevés fennmaradt emléke közül messze kiemelkedik Velemér román kori temploma: belső terének 14. sz.-ból származó freskói a magyarországi gótikus festészet kimagasló alkotásai.

őrségi harangláb



őrségi kástu



őrségi ház
köcsögfa

Az Őrségben ma is változatlanul élnek a hagyományos népi mesterségek, így a zsuppkötés, kosárfonás, szalmafonás ("kópickötés"), de mindenekelőtt a fazekasság ("gerencsérek"). A Belső-Őrség községeiben, Magyarszombatfán, Gödörházán ma is számosan űzik ezt az évszázados hagyományokra visszatekintő mesterséget.
A természeti és kultúrtörténeti látnivalókon túl az Őrség mindenekelőtt a kivételes és változatos szépségű táj élményével, ritka nyugalmával ajándékozza meg a látogatót. A pihenés, kikapcsolódás számtalan formája között válogathatnak az idelátogatók, az erdei túrák, a lovaglás, a vízitúrák kedvelői éppúgy megtalálhatják számításukat, mint a vadászatnak hódolók. A Hársas tó, a Vadása-, a Himfai- és a Felsőmaráci-tó nemcsak kedvelt kirándulóhely, de a horgászat szerelmeseinek is valóságos paradicsoma.

Örségi Nepzeti Park térkép


Az Őrségi településekről további információk:

  • Alsószölnök
  • Apátistvánfalva
  • Bajánsenye
  • Csörötnek
  • Felsőjánosfa
  • Felsőmarác
  • Felsőszölnök
  • Gasztony
  • Hegyhátszentjakab
  • Hegyhátszentmárton
  • Ispánk
  • Ivánc
  • Kercaszomor
  • Kerkáskápolna
  • Kétvölgy
  • Kisrákos
  • Kondorfa
  • Magyarlak


  • Magyarszombatfa
  • Nagyrákos
  • Nemesmedves
  • Orfalu
  • Őrimagyarósd
  • Őriszentpéter
  • Pankasz
  • Rábagyarmat
  • Rátót
  • Rönök
  • Szaknyér
  • Szakonyfalu
  • Szalafő
  • Szatta
  • Szőce
  • Vasszentmihály
  • Velemér
  • Viszák
  • © 2010. Minden jog fenntartva
    Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox